Neptun, Webmail és egyéb belépések

Gál Ferenc Főiskola Szeged

A 2017/2018 tanév jelmondata "Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak." (Lk 12,48b)
2017.12.16., Etelka, Aletta névnapja van.

Konferenciák és kutatói workshopok

Sajtónyilvános nyitó rendezvény és nyitó konferencia

Szeged, 2015. október 14.

 

           „A hazai sporttudományi felsőoktatás erősítése nemzetközi jó gyakorlatok alapján” c. projekt (TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0004) sajtónyilvános nyitó rendezvényére és nyitó konferenciájára 2015. október 14-én került sor a Gál Ferenc Főiskolán. A konferencián Kozma Gábor rektor úr köszöntője után Fekete József, a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetsége elnöke a sport és a sporttudományi képzés fontosságára hívta fel a figyelmet. Ugyanezt kiemelte a MOL-PICK-Szeged kézilabda csapat vezetősége is, akik átfogó képet vázoltak fel a sporttudományok iránt érdeklődő hallgatóságnak arról, hogy az egyes sporttudományi területek mennyire szinergikus módon illeszkednek egymáshoz egy európai élklub, a MOL-PICK Szeged esetében. Mindezt abban a logikában mutatták be, hogy Szögi Nándor és Dr. Pintér Melinda a klubmodell és a marketing, míg Vadkerti Attila az utánpótlás, és a nevelés témaköréhez kapcsolódóan fejtette ki a sporttudományi kapcsolódási pontokat. A PICK-Szeged világbajnoki címet nyert vezető edzője, Juan Carlos Pastor, valamint a csapat másodedzője Marko Krivokapic adott betekintést arra, hogy milyen mértékű szervező-tervező munka folyik. Ezt követően Dr. Bozóky Imre mutatta be a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató fociprogramját. A konferencia második blokkjában pedig a projekt szegedi kutatócsoportjának tagjai ismertették kutatási eredményeiket, így az európai, észak-amerikai és ázsiai példákon keresztül betekintést nyerhettünk a sportoktatás aktuális helyzetébe.

 

PROGRAM

GALÉRIA

 

2015. szeptemberi kutatói workshopok beszámolója

 „A hazai sporttudományi felsőoktatás erősítése nemzetközi jó gyakorlatok alapján” c. projekt (TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0004) keretében nagyszabású kutatás valósul meg a sporttudományok területén, amelyből a Gál Ferenc Főiskola is aktívan kiveszi részét. A kutatói team 2015. szeptemberben hetente kutatói workshopon találkozott, hogy egymásnak és a projekt szakmai vezetőjének, Dr. Lukovics Miklósnak beszámoljanak az elvégzett kutatásról, kutatásuk aktuális állásáról és egyeztessék a további kutatási irányokat. E rendszeres beszámolók lehetővé tették azt, hogy közösen oldjanak meg olyan kérdéseket, mint a hazai és nemzetközi intézményekkel való kapcsolatfelvétel, a lekérdezéshez szükséges kérdőív pontosítása. E kutatói workshopokon az alábbi témákat érintették és beszélték meg a kutatók:

        • hazai képzési kínálat és képzési módszerek a sporttudományok területén
        • quantified self
        • európai képzési kínálat és képzési módszerek a sporttudományok területén
        • e-learning
        • nemzetközi szervezetek iránymutatásai a sport, sporttudományok területén
        • sport és sport képzések jogszabályi háttere
        • szerbiai képzési kínálat és képzési módszerek a sporttudományok területén
        • tengerentúli képzési kínálat és képzési módszerek a sporttudományok területén

 

Tájékoztató Konferencia 

Budapest, 2015. november 19.

 

           „A hazai sporttudományi felsőoktatás erősítése nemzetközi jó gyakorlatok alapján” c. projekt (TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0004) budapesti tájékoztató konferenciájára 2015. november 19-én került sor az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában. A konferencián részt vett Béres Alexandra fittness-világbajnokunk is, aki a (rendszeres) sport fontosságára hívta fel a figyelmet. Ezután mesteredzők, a Testnevelési Egyetem oktatói – Bejek Klára, Fajtné Thuróczy Zsuzsanna, Szécsényi Józsefné Fekete Irén – révén betekintést nyerhettünk abba, hogy a gimnasztikának milyen szerepe van mindennapjainkban, és óvodás, valamint általános iskolás korú gyerekek bevonásával a gyakorlatban is szemléltették ezeket. A konferencia második blokkjában Takács Emőke, a DIKFF Kft. vezető kutatója beszélt az eLearning fontosságáról, és kitért arra, hogy ez a képzési forma mennyiben befolyásolhatja a képzések szakmai anyagát és elérhetőségét. Zuti Bence pedig a quantified self kérdésköréről beszélt, és arról, hogy a modern technikai eszközök, mobiltelefonos applikációk hogyan involválhatóak a sporttudományi képzésekbe.


PROGRAM


Sajtónyilvános záró konferencia

Szeged, 2015. november 26.

 

             „A hazai sporttudományi felsőoktatás erősítése nemzetközi jó gyakorlatok alapján” c. projekt (TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0004) sajtónyilvános záró rendezvényére és záró konferenciájára 2015. november 26-án került sor a Gál Ferenc Főiskolán. A konferencián Kozma Gábor rektor úr nyitotta meg, és az előadók között üdvözölhettük Dudás Zita Európa-bajnok búvárúszót, Molnár Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, Kárász Anna világbajnok kajakozót, valamint Chip Armelin és Juhos Levente kosárlabdázókat. A meghívott világklasszis, szegedi kötődésű sportolók azt mutatták be, hogy ők hogyan tudták egyetemi tanulmányaikat összeegyeztetni az élsporttal, és kitértek arra, hogy a felsőoktatási intézmény milyen lehetőségeket, képzési módszereket biztosított számukra élsportolói mivoltukra tekintettel. E kérdések azért is érdekesek és fontosak, ugyanis a sporttudományok szerepe hazánkban némileg háttérbe szorult, valamint az egészséges élethez a rendszeres sport elengedhetetlen. Hogyan lehet az élsportot a felsőoktatással összeegyeztethetni? Milyen nemzetközi jó gyakorlatok azonosíthatók a sporttudományi felsőoktatási intézményekben? Vannak-e speciális, sajátos képzési módszerek, amelyek akár Magyarországon is hasznosíthatóak? Hogyan használható az e-Learning mint képzési módszer a felsőoktatásban és a sporttudományi képzésekben? Segítheti ez a képzési módszer az élsport és a felsőoktatási tanulmányok összeegyeztetését? A második blokkban a projekt keretében végzett kutatás eredményeit mutatták be a kutatók, így a hazai és a nemzetközi (európai, ázsiai, amerikai) sporttudományi képzési kínálat és módszerekbe, az eLearning lehetőségeibe nyerhettünk betekintést, de a nemzetközi szervezetek ajánlásait is megismerhettük. A Gál Ferenc Főiskolán megrendezett projekt záró konferencián így a projekt keretében elvégzett kutatás és a gyakorlati tapasztalatok összetalálkoztak.

 

PROGRAM

GALÉRIA