Gál Ferenc Főiskola Szeged

A 2019/2020 tanév jelmondata Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. (2Tim, 1,7)
2020.5.29., Magdolna névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Dr. Thékes István adjunktus előadása az ELTE-PPK-n rendezett Országos Neveléstudományi Konferencián

Az ELTE Kazinczy utcai épületében, a Pedagógiai és Pszichológiai Karán került megrendezésre az immár nemzetközinek mondható XVIII. Országos Neveléstudományi Konferencia. Az esemény 2018. november 8. és 10. között került megrendezésre. A hazai neveléstudományi és pedagógus szakma legnevesebb eseményén több száz magyar és külföldi (Namíbiától Vietnámig) kutató vett részt. A konferencia központi témája ebben az évben a kutatási sokszínűség, oktatási gyakorlat és együttműködések volt. Az oktatás szinte összes területét lefedni kívánó rendezvény most is magas színvonalon zajlott szimpóziumok és szekció előadások keretében. A nyitó plenáris ülés meghívott előadója a Helsinki Egyetem professzora Markuu Niemiwirta volt, aki a motiváció kutatásról tartott nagyívű beszámolót ’Striving for achievement’ címmel.

A konferencián angol nyelven tartott előadást ’The development of a diagnostic test assessing  young learners’ knowledge of lexical phrases’ címmel Dr. Thékes István, a GFF ESZK Társadalompedagógia Tanszékének adjunktusa. Főiskolánk nyelvpedagógiai kutatója ismertette a fiatal nyelvtanulók számára kidolgozott diagnosztikus mérőeszközt és fejlesztésének folyamatát. Továbbá bemutatta a korpusz nyelvészeti eredményekre épülő item kiválasztás módszerét. Kutatónk hamarosan külföldi folyóiratban fogja publikálni az új mérőeszközzel végzett empirikus kutatásának eredményeit.