Neptun, Webmail és egyéb belépések

Gál Ferenc Főiskola Szeged

2018.10.16., Gál névnapja van.

Az EFOP-1.3.5-16-2016-00709 azonosítószámú projekt népszerűsítő rendezvénye Mezőtúron

Meghívó

Beszámoló

A Gál Ferenc Főiskola 2018. január 29-én „Önkéntesség és Közösségfejlesztés” címmel szervezett projektnépszerűsítő rendezvényt. A rendezvény elsődleges célja a projekt eddigi eredményeinek bemutatás, a jövőben tervek felvázolása.

A rendezvény célcsoportja elsősorban a helyi 60 év feletti korcsoport volt. A rendezvény helyszínére két versenyképes árajánlat érkezett be, azonban a rendezvény jellege és a meghívott célcsoport miatt célszerűnek tartottuk a mezőtúri Közösségi Házban megszervezni az eseményt. A rendezvényen nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a helyi és térségi civil szerveződések, klubok is legyen a rendezvényen, bemutatkozhassanak, megismerkedhessenek a projekt céljaival és Főiskolánkkal. Célunk volt, hogy ezzel a rendezvénnyel alapozzuk meg a következő, 3. mérföldkőben tervezett programelemek sikeres megvalósítását. Együttműködés szándéknyilatkozatot nyújtott át a Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület és az Önkéntes Centrum Szolnok. A jövőbeni rendezvények sikeres lebonyolítása érdekében felajánlotta segítő közreműködését a mezőtúri Városi Nyugdíjas Klub nevében Bacsa Miklósné. A rendezvényen kávészünetet, frissítőket, valamint szendvics-ebédet biztosítottunk. 

A rendezvény a program szerint történt. 

 

Riport  ¦ Túri Hírmondó 2018 01 30