Gál Ferenc Főiskola Szeged

A 2018/2019 tanév jelmondata ...akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok. (Dán 12,3)
2019.5.23., Dezső névnapja van.

Tanítók napja Szarvason

A tanítóképzést folytató egyetemi és főiskolai karok 2018. novemberi értekezletükön arról döntöttek, hogy hagyományteremtő jelleggel március 12-én megtartják a „Tanítók Napját”. A dátum nem véletlen. Nagy Szent Gergely pápa napján kezdődött régen a nyári félév az iskolákban, ekkor történt a Gergely-járás, mely az iskolások sajátos toborzása volt.
 

2019. március 12-én – mint minden tanítóképzéssel foglalkozó intézményben – a GFF Pedagógiai Karán megtartották az I. Tanítók Napját.

A program faültetéssel kezdődött. A Gál Ferenc Főiskola Kampuszának udvarán a ”Tanítók fája” mindig emlékeztet azokra a pedagógusokra, akik bevezettek minket a betűk és a számok világába, majd féltő gondoskodás mellett felkészítettek a felnőtt életre.


Az udvarról a résztvevők bevonultak a Pedagógiai Kar épületébe, ahol a Gyakorló Iskola 6. osztályos tanulóinak műsorát láthatták. A hangulatos előadást követően Dr. Lipcsei Imre a Kar dékánja, Bíró Gyula a Gyakorló Intézmény igazgatója és Földesi Zoltán vezető tanácsnok mondott köszöntőt.

Ezt követően nyugdíjas pedagógusok visszaemlékezései következtek. A szervezők törekedtek arra, hogy Szarvas város mind a négy iskolájából olyan pedagógusokat hívjanak, akiket városszerte elismertek a kollégák és a szülők is.


Így a Fő téri Általános Iskolát Besenczy Zoltánné, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tannyelvű Általános Iskolát Grünwald Béla, a Gál Ferenc Főiskola Gyakorló Általános Iskolát Kóczy Kálmánné, a Szlovák Általános Iskolát Medvegy Pálné képviselte. Szívhez szóló visszaemlékezéseiket, a jövőre is ható üzeneteiket lélegzetvisszafojtva hallgatták a jelenlévők, akik között ott ültek a Pedagógiai Kar hallgatói is. Talán számukra jelentett a legtöbbet ez a délután, hiszen tartalmas pedagógus pályákat ismerhettek meg és életre szóló, jövőbeli pályájukat meghatározó üzenetekkel lettek gazdagabbak.

(Pedagógiai Kar)

 

Tanítók napja - Szarvas, 2019.03.12.