Neptun, Webmail és egyéb belépések

Gál Ferenc Főiskola Szeged

2018.8.18., Ilona névnapja van.

25 éves a gyulai felsőoktatás című kiállítás megnyitója és együttműködési megállapodás aláírása Gyula Város Önkormányzatával

 A tárlatot a Gál Ferenc Főiskola helyi könyvtárában nézhetik meg az érdeklődők. Jubileumi évfordulót ünnepel idén a gyulai főiskola, amelynek ünnepi eseményei január 23-án, a 25 éves a gyulai felsőoktatás című kiállítás megnyitójával indultak útjukra. A tárlatot a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának Egészségtudományi Intézetében, a könyvtárban rendezték be, amelynek megnyitóján beszédet mondott Pocsay Gábor, Gyula első szabadon megválasztott polgármestere, Pintér Miklós, a főiskola első igazgatója, Görgényi Ernő polgármester, valamint Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora. A kiállítást Kovács József országgyűlési képviselő nyitotta meg.

Kozma Gábor és Görgényi Ernő EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST írt alá 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

1989 őszére emlékezett vissza Pocsay Gábor, amikor az egyik utolsó végrehajtó bizottsági ülésre elhívták az akkor alakuló pártokat is. Az akkori városvezetés kikérte a véleményüket, hogy mit szólnának ahhoz, ha főiskola létesülne a városban. A pártok természetesen egyöntetűen támogatták a kezdeményezést, hiszen Gyulának régi ambíciója volt, hogy legyen felsőfokú oktatása a városnak.

Városunk volt polgármester úgy fogalmazott, hogy a sok siker, a számtalan diplomát szerzett diák és a számos sikeres életpálya ellenére a jelenben is rengeteg feladatuk van.

Hihetetlen, hogy itt lehet, hiszen 1949-ben kezdett a felsőoktatásban tanítani – mondta Pintér Miklós. Szerencsésnek mondta magát a korábbi igazgató, mert az induláskor sikerült olyan munkatársakat találnia, akikkel gördülékeny és sikeres lehetett a munka. Kiemelte, hogy tanártársaival igyekeztek mélyreható, szakmailag korrekt tudást átadni a diákoknak, amely sikeresnek bizonyult.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Tisztelet a szellem és tudás embereinek, akik bármit is tevőlegesen cselekedtek az elmúlt huszonöt évben azért, hogy a gyulai felsőoktatás elinduljon, fennmaradjon, és most egy új kezdet reményében ünnepelhessük a jubileumot – kezdte Görgényi Ernő. Mint mondta, a feltételek adottak voltak a főiskola indulásához, már csak néhány bátor ember kellett, hogy megvalósíthassák az álmot.

– Igazuk volt mindazoknak, akik nevüket adták az ügyhöz, akik energiát fektettek bele, akik nem sajnálták az idejüket áldozni arra, hogy akár egészségügyi szakemberként, akár felsőoktatási szakemberként, akár politikusként segítsék ennek az ügynek a sikerét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kozma Gábor szerint jó kérdés, hogy újszülött-e ez a huszonöt éves intézmény, hiszen majdnem egy éve annak, hogy egy új életszakasz kezdődött az intézmény életében, amikor a Gál Ferenc Főiskola átvette a működtetést, de ha csecsemőnek tekintenénk, akkor megvonnánk tőle a negyedszázados cseperedés minden eredményét és nagyszerű helytállásának a tényét.

A köszöntők után Görgényi Ernő és Kozma Gábor együttműködési megállapodást írtak alá, amely Gyula Város Önkormányzata és a főiskola között köttetett, majd Kovács József – Fodor Lajos dékán helyett – megnyitotta a kiállítást.

 

 

Sajtó megjelenések az eseményről

Gyulai Hírlap

Gyula TV híradása

Gyula Televízió - Galéria

GFF - ESZK (Gyula) - Galéria

 

A megnyitó során gondolatokat oszt meg a hallgatósággal a gyulai felsőoktatás elindításáról Dr. Pocsai Gábor, Gyula Város egykori polgármestere, valamint Dr. Pintér Miklós, a főiskola első igazgatója. A gyulai felsőoktatás jelenéről és jövőjéről Dr. Görgényi Ernő, Gyula Város polgármestere, valamint Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora tart beszámolót. A rendezvény során Gyula Város Önkormányzata és a Gál Ferenc Főiskola megállapodást ír alá. A kiállítást Dr. Fodor Lajos, a GFF Egészség- és Szociális Tudományi Kar dékánja nyitja meg.


Időpont: 2018. január 23. 14.00 óra 

Helyszín:  5700 Gyula, Szent István u. 17-19., GFF Egészség- és Szociális Tudományi Kar Könyvtár


Meghívó

 

Kiállítás nyílt a gyulai felsőoktatás elmúlt huszonöt évéről