Neptun, Webmail és egyéb belépések

Gál Ferenc Főiskola Szeged

A 2017/2018 tanév jelmondata "Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak." (Lk 12,48b)
2017.11.22., Cecília névnapja van.

Az összefogás ereje az 'ötlettől a megvalósításig' - mert jót tenni jó!

Az összefogás ereje

Az „ötlettől a megvalósításig” - mert jót tenni jó!

 

A gyulai főiskolán olyan képzéseket hirdetünk több, mint két évtizede, melyekről kikerülve a hallgatók hivatásszerűen szakmai készségeikkel, tudásukkal magas szinten szolgálhatják  a betegeket, a segítségre szoruló kicsiket és nagyokat, illetve hozzáértésükkel elősegíthetik a hétköznapi munkavégzésben egyszerűen csak megfáradt embertársaink hatékonyabb testi-lelki-szellemi rekreációját.

A Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának gyulai oktatói, hallgatókkal együtt a főiskolai képzések, továbbképzések szervezésén túl, számos olyan kezdeményezést indítottak az elmúlt néhány évben, melyekkel az iskola falain túl is sikerült megszólítani, szeretetteljes együttműködésre hívni az arra nyitott, érdeklődő, jóra bírható Embereket.

2017. október elejétől széles körű társadalmi összefogással sikeres adománygyűjtést szerveztünk a Böjte Csaba atya által alapított dévai Szent Ferenc Alapítvány Gyermekotthonaiban élő kisgyermekek és nevelőik részére.

A gyűjtésben egy emberként mozdult meg a főiskola kollektívája és hallgatói csoportjai.  A programhoz kapcsolódóan a főiskola gyulai könyvtárában tematikus kiállítást tekinthettek meg a látogatók, könyvtárosunk élményszerű tárlatvezetését hallgatva végigkövethették utunk főbb állomásait.

Köszönetünket fejezzük ki a Tesco áruházlánc gyulai telephelyének vezetősége és dolgozói felé, akik lehetőséget biztosítottak számunkra, hogy vásárlóik körében minél több adakozásra nyitott gyulai és környékbeli lakótársunkat bevonhassuk a rászoruló gyermekek megsegítésére.

Felhívásunkra a főiskola könyvtárában elhelyezett gyűjtőpontra is nagy mennyiségben érkeztek városunk polgáraitól felajánlások. Minden kedves adományozónak szívből köszönjük a segítséget, a Szent Ferenc Alapítvány segítői és gondozottjai nevében!

A dévai kirándulást 2017. október 28-29. hétvégére szerveztük meg.   Kis csapatunk az Ápolás- és betegellátás szakos és Szociális munka szakos nappalis és levelező tagozatos hallgatóinkból és oktatóinkból állt, akik Cser Sándor helyi vállalkozó jóvoltából a felajánlásokat szerencsésen elszállították Dévára.

A tartós élelmiszerek, édességek, írószerek, konyhai háztartási eszközök nagyon jó helyre kerültek, valós szükségleteket elégítettek ki. Az adományátadást követő ebéd közben a kicsik és nagyok szívet melengető öröméből vidám mosolyukat, szemük csillogását látva mi is részesülhettünk.

Köszönjük Nagyfalusi Évának az alapítvány munkatársának a szervezésben nyújtott segítséget és nagy tisztelettel köszönjük Nadrunak, a dévai kolostorban tartott színes bemutató előadását, amely által betekintést nyerhettünk sorsformáló, esélyt teremtő hétköznapjaikba.

Áldással kísért utunkon a napsütéses jó idő mellé a társaság lankadatlan jókedve társult, miközben a Cser Busszal bejártuk a környéket és megtekintettünk több történelmi, turisztikai látványosságot: Déva várát, Vajdahunyad várát, Gyulafehérváron a Szent Mihály székesegyházat, ahol többek között Hunyadi János és fiai László és János síremléke előtt tiszteleghettünk.  Utunk utolsó állomásán, Tordán, a Tordai Sóbányában gyönyörködhettünk a monumentális természeti képződményben, melyet az emberi leleményesség igazi turisztikai attrakcióvá varázsolt. A bányában óriáskerék működik, amfiteátrumot, csónakázó tavat alakítottak ki annak érdekében, hogy a látogatók időtöltését minél élmény telibbé varázsolják, ezáltal a vendégek jó levegőn való mozgását elősegítve hozzájáruljanak az egészség helyreállításához, megőrzéséhez.

A szakmai és turisztikai programok megélése mindannyiunk számára igazi testi, lelki, szellemi feltöltődéssel szolgált.  Ahogyan az egyik nagyon lelkes útitársunk, szeretett hallgatónk már az adománygyűjtést követő meghatottságában fogalmazott:

„Mi nem csak adtunk, de kaptunk is, …nagyon sokat, mert az emberek mégiscsak  Jók!”

Köszönjük még egyszer minden kedves együttműködő partnerünknek, a gyulai Tesco áruház dolgozóinak és vásárlóinak, az adományozó városlakóknak, hallgatóinknak, oktatóinknak, Vidóné Soós Róza könyvtárosunknak, Kőszegi János és Cser Sándor helyi vállalkozóknak a hozzájárulást, jótéteményeiket – hiszen együtt élhettük meg, hogy „Jót tenni, Jó”!

 

 

Galéria