Neptun, Webmail és egyéb belépések

Gál Ferenc Főiskola Szeged

2018.10.16., Gál névnapja van.

Demográfia és egészségpolitika konferenciakötet

A Gerhardus Kiadó legújabb kiadványaként megjelent a Demográfia és egészségpolitika című konferenciakötet. A kötet a januári kecskeméti, a márciusi gyulai és a júniusban Szegeden tartott - a demográfiai helyzetről és az azzal összefüggésben felmerülő egészségpolitikai kérdésekről tartott - szakmai rendezvénysorozat előadásait, felszólalásait, a kapcsolódó eseményeket mutatja be.
A kötet Prof. emer. dr. Bártfai György, a Diczfalusy Alapítvány elnökének, Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektorának, Már Kornél, Kecskemét város alpolgármesterének és Dr. Párducz László Phd, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság elnökének szerkesztésében jelent meg. 
Az E-kiadvány megtekinthető itt, a nyomtatott formátum pedig a Gál Ferenc Főiskola szegedi, gyulai, békéscsabai és szarvasi könyvtáraiban vehető kézbe.