Gál Ferenc Főiskola Szeged

A 2019/2020 tanév jelmondata Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. (2Tim, 1,7)
2020.7.16., Valter névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Első Szent Gellért Kispályás Focitorna az ENSI rendezésében

A Gál Ferenc Főiskola Egészségnevelési és Sport Intézete december 14-én rendezte meg a Szent Gellért Kispályás Focitornát tanárok és diákok részvételével. A hagyományteremtő szándékkal megtartott első focitornán három csapat játszott kétszer-kétszer egymás ellen a közönség előtt.
A Szent Imre Kollégium tornatermében a papnövendékekből álló Aranycsapat, a tanárok alkotta Teachers nevű alakulat, valamint a szintén diákokból álló, Vesztesek nevű team vette fel egymással a küzdelmet és igyekezett trükkös cselekkel szórakoztatni a hallgatókból álló nagyérdeműt.
Látványos gólok, küzdelmes párharcok és bravúros megoldások jellemezték az eseményt, melynek végén holtverseny alakult ki az Aranycsapat és a Teachers között. Végül egész pályás üres kapura gurítások döntöttek, mely izgalmas befejezése volt a nagysikerű rendezvények. A szétlövésben egy gólt tudott elérni a papnövendékekből álló Aranycsapat, így megnyerte a kupát.
A gólkirályi címet Amanso Brendan Chika nyerte el 9 góllal, aki a győztes Aranycsapat tagja volt. A sikeres focitorna után az ENSI készül a tavaszi, akár több résztvevőt is megmozgató újabb eseményre.