Gál Ferenc Főiskola Szeged

A 2019/2020 tanév jelmondata Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. (2Tim, 1,7)
2020.6.01., Tünde névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Bíró Gyula a GYSZC Székely Mihály Szakgimnáziumban tartott előadást a Humán hét program keretében

2018. novemberében újból nagy sikerrel szervezte meg a GYSZC Székely Mihály Szakgimnázium hagyományos Humán hét programját. November 8-án Bíró Gyula író, főiskolai mestertanár tartott előadást "Az írás gyönyörűsége" címmel.

 A program rövid beszámolója a Szarvasi és Vidéke hetilapból -Tóthné Lipták Erzsébet tollából -:

"Csütörtöki előadónkat, Bíró Gyula főiskolai mestertanárt "visszatapsoltuk", hiszen a tavalyi Humán hetünkön olyan élvezetes előadást tartott az olvasás gyönyörűségéről, hogy már akkor eldöntöttük, hogy "folytatása következik". Idén az írás gyönyörűségébe avatott be minket. Egyesek szerint költővé válni lehetetlen, annak "születni kell, míg egy másik felfogás szerint a "vers nem születik, hanem csinálják". Megismerkedtünk a haiku-körömvers világává is, a három soros, 17 szótagú, 5-7-7 szótagban írott versekkel, sőt megpróbálhattunk mi magunk is verset írni. Természetesen a könyvajánló sem maradt el; Az apám kakasa és a Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta című kötetek kivívták a diákjaink érdeklődését."

 

 

További képek:

https://www.zonerama.com/SzekelySzarvas/Album/4847378